Prológus

Sziasztok! Először is a karaktereket szeretnénk bemutatni nektek, utána prológus.

Alane Hill
Alane nem ember, egy Saltham, aki már 260 éves (Saltham évben számolva)
A Salthamok 10 évente öregszenek 1 évet, vérrel táplálkoznak, de soha nem ölnek. Ez a faj félig ember, félig denevér, így Alane szeme sárgás, míg haja nagyon hosszú sötétbarna. Egy elhagyatott színházban lakik, egyetlen barátja Isabella White. Képessége: Akármikor embernagyságú denevérré tud változni.

Isabella White
Isabella nem ember, egy Angyal, azon belül pedig Őrangyal. Ember évben 260 éve őrzi Alanet, de másokat is. Jelenleg két ember áll védelme alatt Alane és Adam. 280 éve halt meg egy angliai kis faluban 20 évesen.  Angyal formában haja arany, szeme sárga, ruhája fehér, ám mikor a Földre lép haja szőke lesz, szeme zöld. A Mennyben majdnem mindenki elítéli, mert egy Salthamot őriz. Nem táplálkozik, nincs rá szüksége, már meghalt. Képessége: Akármikor (a Földön is) feltudja venni eredeti alakját vagy másét.

Prológus

*Isabella*

Ragyogó reggel, a Nap süt, bár a Mennyben mikor nem?! Emberi alakomat öltöttem fel - eltüntettem a szárnyaimat, és a glóriámat -, majd elindultam Alenehez. Pár másodperc múlva már a Földön voltam, ahol a Napot eltakarták a szürke felhők. Lassan sétáltam Alane otthonához, amely egy elhagyatott színház. Ahogy mentem az utcán, észrevettem az emberek rohanó stílusát. Annyira tudatlanok, hogy nem látnak csak néznek ki a fejükből, és csak úgy elsétálnak az értékek mellett... Szerettem a Földön lenni, mert gyönyörű tájakat rejtett, vízeséseket, fenyveseket.
  Nem egy angyal próbálkozik jobb hitre téríteni az embereket, miszerint ne szemeteljenek annyit, de nem sikerül. Az összes emberi lény makacs, és csak a saját feje után megy.
   Lassan az elhagyatott színházhoz értem, körül néztem, nincs-e valaki az utcán, és besurrantam. Alane a színpad szélén ült, majd mikor beléptem a terembe rám kapta a tekintetét.
 -Miért hívtál? - kérdeztem.
 -Át akarják alakítani a színházat egy klubbá. Nem lesz hol laknom - mondta mérgesen, de mégis volt egy kis ijedtség a hangjában.
-Ki és miért? - döbbentem meg, ugyanis ez a színház már egy-két évtizede üresen állt, leszámítva Alanet.
-Nem tudom. Tegnap jöttek az emberek és arról beszéltek, hogy ez tökéletes hely lenne a következő klubnak.
-Alane, nem lesz az otthonodból egy klub. Nem fogjuk megengedni.
Itt kezdődik a mi történetünk. Vajon mi lesz a vége? Happy end vagy talán nem? Majd kiderül...